Minden nap egyre fáradtabb vagyok, egyre nagyobb erőfeszítésbe kerül rávenni magam délután, hogy tanuljak is valamit...nyáááááááár gyere már gyorsabban! Komolyan, képes lennék annyit aludni, mint egy kisbaba, persze lehetőségem az nincs rá. :S  Napok óta hanyagolom a blogom, és most sincs kedvem igazán írni bele, valahogy "alkotói válságban" is szenvedek. Egyszerűen nem megy. Különben megfigyeltem, ha valami nincs rendben, sokkal könnyebben írok, mint amikor nagyjából ok minden. Valószínű, ezzel mindenki így van, hiszen a boldogságunk sokkal könnyebben megosztjuk szóban a barátainkkal, és az csak úgy sugárzik belőlünk, nem úgy, mint ha kicsit küszködünk a problémáinkkal. Olyankor én pl. jobban szeretek magamba merülni, és leírni a gondolataim. Sokkal több idő van akkor arra, hogy elemezgessük a dolgokat, az érzéseket, a gondolatokat, a cselekedeteket.
A fáradtságon kívül mást nem nagyon érzek pillanatnyilag, szóval aludnom kell most sürgősen. :)

Idő, idő, idő.... mégis csak nekünk dolgozik. :) Az emberek pedig, bármilyen hihetetlen, megváltoznak. Még szép, hogy jobban örülünk, ha + irányba.
 Csak az a baj, ha bezárkózol egy fiókba, és utána kopogtatnak, hogy ki is van ott valójában, de te nem árulod el, ott is hagynak, és amikor kimerészkedsz, már lehet, hogy nem lesz ott senki a túloldalon, aki kíváncsi volna rád. De ha kimászol a fiókból magadtól, és ha kinyílsz nekik, rájönnek, hogy, aki elbújt régebben, az jó, hogy megmutatja magát......
Napok, órák, percek, miért nem tudtok gyorsabban telni? Áááh, nem mintha türelmetlen lennék, vagy várnék már valamit... ;) Azt akarom, hogy vége legyen már, hogy eljöjjön a nyár, és azt tegyem, amit szeretnék, és azokkal legyek, akik fontosak nekem. :)

Semmi sem állandó, minden változik...mindig kiderülnek újabb és újabb dolgok az ismerőseidről. Minden nap rejteget meglepetéseket, váratlan történések sorozatát. Vannak olyan infok, amelyeket inkább nem hallottál volna, de ha mégis meg kellett hallanod, akkor már nincs visszaút, és egy újabb értelmezést kapnak az eddigi gondolataid az illetőről.... hihetetlen, hogy ha már azt hiszed, hogy ismersz valakit, akkor is tud újat, meghökkentőt mondani neked magáról, a felfogásáról, és te csak pislogsz, megdöbbensz, szóhoz sem jutsz, végül csak elneveted magad. És ez után jön a kérdés magadban, hogy tényleg azt gondoltam, hogy ismerem, és ő más, mint a többiek? Bummmm...rájössz, hogy nem más,éppen ugyan olyan. Nem feltétlenül csalódsz, vagy ábrándulsz ki, csak elgondolkodsz, hogyha ő is olyan, mint az összes, akkor mégis mi az, amiért azt hitted, hogy nem, ő biztosan más?! Nyugodtan lehet bosszankodni, háborogni, csak nincs értelme, inkább fel kell fogni, hogy egyetlent dolog körül forog az agya, de nem csak neki, hanem az összesnek, és már nem hiszem, hogy van kivétel... Nem vagyok kiábrándult, mielőtt nagyon úgy tűnne, csak inkább fel kell dolgoznia a rendszernek, ami tény, az tény. xD Mivel minden egyes nap tartogat újat, változatosságot, meglepetéseket, nem lehet beleunni, hiszen mindig tanulhatunk valami újat, érdekeset, megismerhetjük a másik felfogását, gondolkodását, érzelmeit, értékeit.
Néha el kell merengni, vagy kibeszélni az érzéseid, amire a legjobb egy hű barát, aki mindig ott van, ha szükséged van rá, és igazán törődik azzal, hogy min mész keresztül. Nekem szerencsére vannak ilyen igaz barátaim, akik nélkül nem biztos hogy képes lennék mindig visszaülni, és magasabbra lökni az élet hintáját. Valóban jó a hintás hasonlat, kár hogy nem az én eredeti ötletem: néha leesünk a hintáról, de csak rajtunk múlik, hogy visszaszállunk e, és magasabbra-magasabbra hajtjuk e, mint amikor lehuppantunk a földre, hiszen mi van, ha leesel? Semmi. Fel kell kelni idővel, és visszaülni, és szárnyalni tovább, és messzebb..............  :)

Amikor a legjobban vágyom arra, hogy észrevegyen az, akit fontosnak tartok, kizárt dolog, hogy észre is vesz, bezzeg, amikor nem számítok rá, akkor fog feltűnni. Mindig így van, bármivel kapcsolatban, hogy amikor számítasz rá, vagy nagyon akarod, akkor nem fog összejönni, de amikor a legkevésbé várod, akkor mindig megtörténik az, aminek meg kell. És pontosan ezért nem hiszek a véletlenekben, mert úgy gondolom, hogy mindig ami van, annak kellett történnie, és úgy , ahogy történt. Érdekes, de szerintem nagyon igaz. Ha a legváratlanabb momentumban következik be valami, akkor annak sokkal jobban tudunk örülni, feltéve ha jó, és az egész sokkal de sokkal spontánabb reakciót vált ki belőlünk, mivel nem számítottunk rá..... :)

Hűűűű, végre elkezdem írni a blogom, persze akkor, amikor ezer más dologgal kéne foglalkoznom, de hát mikor máskor... :) sokan azt mondják, hogy milyen fontos az időzítés, mindent a megfelelő pillanatban kell megtenned, na igen, csak ez olyan dolog, amit sehol senki nem fog megtanítani az embernek, mindig magának kell rájönnie, az adott helyzetben. Ráadásul jó, ha nem agyalunk túl sokat, hiszen akkor a "megfelelő pillanat" már nem biztos, hogy az. Na jóó van már, nem filozofálgatok itt tovább.
Úgy gondolom, hogy egy blog az olyan majdnem mint egy napló, csak éppen kevésbé személyes, és peresze nincs lelakatolva.
Mért van az, hogy amit a legjobban hiányolunk, az általában ott van az orrunk előtt, csak épp nem vagyunk hajlandóak észrevenni??!!! Vagy az is lehet, hogy késő lesz már, amikor felfedezzük, hogy végig ott volt amire vágytunk, csak túl kézenfekvő volt...Mindig hajtunk arra, hogy jobbak, ügyesebbek, és szebbek, tökéletesebbek legyünk a többieknél, és az életünk nagy részét kitölti az örökös versengés, amit sokszor természetesnek veszünk. Pár napja hallgattam egy előadást, amit egy pap tartott, nem mintha vallásos lennék, de azért meghallgattam, és rájöttem, hogy mennyire igaza van. Azt mondta, hogy mindenki elégedetlen azzal, amilye van, holott vannak olyanok, akiknek még annyi sem jutott. Ez persze cáfolható, hiszen azért tisztában vagyunk azzal, hogy nagy mozgatórugó, ha tenni akarunk. Rengetegen vagyunk úgy, hogy nem szeretjük önmagunk, azt, amit teszünk, néha ezek reális dolgok, de nagy részét eléggé felfújjuk azért... azt kell megértenünk, hogy az egyensúlyt kell megkeresnünk, nem pedig túlzásokba esnünk.
Az előadás után kicsit megpróbáltam átértékelni azokat a dolgokat, amelyek igazi értékek, és azokat kiszűrni, amik csak a világ hatásai rám. Rájöttem, hogy nagyon sok külső hatásnak vagyok "áldozata", persze nem csak én, hanem nagyon sokan a világon. Eszméletlenül nehéz, szinte képtelenség mindig a saját fejed után menni mindenben.
Mostanában kezd kicsit megváltozni az életfelfogásom, és erre tudatosan is törekszem, nem könnyű, bevallom, de egy próbát, sőt, többet is megér...igyekszem jobban a saját utam járni, és valóra váltani azokat a dolgokat, amiket szeretnék, és eközben saját magammal is küzdöm, de remélem, megéri. Csak azt tudom mondani, amit nekem is mondtak, hogy "merj nagyot álmodni, és valóra váltani azt". Így kell tenni, hiszen mi veszteni valónk van??? Max. nem jön össze, de legalább elmondhatod, hogy te igenis megpróbáltad, és legalább nem csak találgatsz -akár egy életen át-, hogy mi is lett volna, ha... lehet, hogy a kudarcok után nem érzed jól magad, de honnan veszed, hogy kudarc ér? Tedd azt, amit valóban akarsz, és éld meg a pillanatait! Nyilván, ez mind könnyebb így, leírva, minta gyakorlatban, de én igazán a magam ura akarok lenni már végre, és nem mindig mások életével foglalkozni, hát így is fogok tenni.... :)(:
Azt hiszem, hogy kémiát fogok ezek után tanulni, de előtte még pekapok pár falatot...
2011. május 23. (hétfő)